Ázsiai csirkeragu!

Kb. 1-2 éve jártam először ázsiai étteremben és már nem émlekszem pontosan mi volt az étel neve amit fogyasztottam de valami csirkeragu volt. Volt benne csirke, gomba, bambusz és még ki tudja mi. Egy idő után megszállottan kezdtem otthon kísérletezni, hogy mi is lehetett benne még, próbálgattam azt az ízt eltalálni. Nem mondom,hogy 100%-osan sikerült, de elég jó utánzat lett belőle. Lehet,hogy egy keleti szakács fogná a fejét, hogy ez minden csak épp nem ázsiai étel, nekem nagyon ízlik akár ázsiai akár nem....

Hozzávalók( 2 nagy adag):
30 dkg csirkemell filé
2 evőkanál olaj
20 dkg megtisztított gomba vagy 1 konzerv
1,5 dl víz
5 evőkanál sója szósz
3 kávéskanál étkezésikeményítő
1 késhegynyi őrölt gyömbér
1 késhegynyi őrölt szerecsendió
1/2 kávéskanál curry
2 kávéskanál ketchup
őrölt bors, só

Elkészítés:
A csirkemellet kisebb csíkokra vagdaljuk,enyhén sózzuk-borsozzuk, az olajat a serpenyőben felmelegítjük és nagy lángon hirtelen megsütjük rajta a husikat.
Hozza adjuk a gombát, a gyömbért, szerecsendiót, a curryt pár percig együtt pároljuk a husit a gombával majd hozzáöntünk kb 1 dl vizet, a szója szószt és a ketchupot.
Az étkezésikeményítőt elkeverjük kb 0,5 dl hideg vízzel majd hozzáadjuk az ételhez, addig főzzük még amíg be nem sűrűsödik a ragunk. Ha szükséges utána sózunk .
Ha a ragunk túl sűrű lenne adjunk hozzá még egy kicsi vizet!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Erdélyi hagymás rostélyos

Pulykahere másképpen!

Párizsi csokis meggyes muffin